ÖT SZÁZALÉK LETT A BAROMFIHÚS, A TOJÁS ÉS A FRISS TEJ FORGALMI ADÓJA,
ami a várakozások szerint legalább 17 százalékkal nyomja majd le a fogyasztói árakat is. 
 

AZ INTERNET-ELŐFIZETÉSEK ÁFÁJA JANUÁR 1-TŐL 18 SZÁZALÉKRA CSÖKKENT, 
 

AZ ÉTTERMI SZOLGÁLTATÁS ÁFÁJA PEDIG 27 SZÁZALÉK HELYETT 18 SZÁZALÉK LETT.
Az alacsonyabb áfa az éttermekben kapható ételekre és a helyben készült alkoholmentes italokra vonatkozik csak, vagyis elvitelnél marad a 27 százalékos áfa.

 

IDÉN ÉS JÖVŐRE IS SOKAT NŐ A MINIMÁLBÉR
Idén a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkennek. 2018-ban a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum 12 százalékkal nő, és legalább 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. 
2017 január elsejétől az alapbér kötelező legkisebb összege havi 127 500 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 161 000 forint.
 

CSÖKKEN A TÁRSASÁGI ADÓ, OLCSÓBB A KIVA
A társasági adó mértéke egységesen 9 százalékra mérséklődik a korábbi 19, illetve 10 százalékról, valamint a kisvállalati adó (kiva) mértéke 2 százalékponttal, 14 százalékra csökken. Januártól csökken a vállalkozó által fizetendő közteher mértéke, a dolgozói juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó – 1,19-szeresről – 1,18-szorosra mérséklődik, így akár ennyivel magasabb összegű cafeteria-keretet biztosíthat dolgozójának a vállalkozó.
 

A TÁRSASÁGI ADÓ MÉRTÉKE
egységesen 9 százalékra mérséklődik a korábbi 19, illetve 10 százalékról, valamint a kisvállalati adó (kiva) mértéke 2 százalékponttal, 14 százalékra csökken. 
 

JANUÁRTÓL CSÖKKEN A VÁLLALKOZÓ ÁLTAL FIZETENDŐ KÖZTEHER MÉRTÉKE,
a dolgozói juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó – 1,19-szeresről – 1,18-szorosra mérséklődik, így akár ennyivel magasabb összegű cafeteria-keretet biztosíthat dolgozójának a vállalkozó.
 

MÉG TÖBB HELYEN LESZ ONLINE KASSZA
Január 1-jétől kötelező az online pénztárgép a gépjármű-javítási, -karbantartási tevékenységet; gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet; motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmet, -javítást; plasztikai sebészeti tevékenységet; diszkó-, táncterem-működtetést; textil-, szőrmemosást, -tisztítást, vegytisztítást, vasalást végzőknek, illetve a masszőröknek, a fogyasztó- és karcsúsítószalonoknak, a fitnesz-, testépítő kluboknak, valamint a taxisoknak és a pénzváltóknak. Amennyiben az adóalany nyugta helyett számlát ad, akkor mentesül a gépi kiállítású nyugtakibocsátási kötelezettség alól. Ebben az esetben azonban a vállalkozó köteles valamennyi kibocsátott számláról adatszolgáltatást teljesíteni az adóhatóságnak.
Január 1-jétől kötelező az online pénztárgép a gépjármű-javítási, -karbantartási tevékenységet; gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet; motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmet, -javítást; plasztikai sebészeti tevékenységet; diszkó-, táncterem-működtetést; textil-, szőrmemosást, -tisztítást, vegytisztítást, vasalást végzőknek, illetve a masszőröknek, a fogyasztó- és karcsúsítószalonoknak, a fitnesz-, testépítő kluboknak, valamint a taxisoknak és a pénzváltóknak. 
Amennyiben az adóalany nyugta helyett számlát ad, akkor mentesül a gépi kiállítású nyugtakibocsátási kötelezettség alól. Ebben az esetben azonban a vállalkozó köteles valamennyi kibocsátott számláról adatszolgáltatást teljesíteni az adóhatóságnak.

Forrásról:
Amúgy is össze akartuk szedni ezeket az információkat, de ha már a haszon magazin ilyen jól, tömören összeszedte nekünk, hát csak idemásolotam.

Tags: 

 

Hírlevél

Legyen mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Feliratkozás Mizu Könyvelőiroda hírlevele hírcsatornája csatornájára

ADÓÜGYI VÁLTOZÁSOK 2017-BEN

 
 
 
▲ Teteje